Csikorognak, recsegnek a fogak
a számba,
a lépésem lassul,
szemeim már nem bámulnak
rózsaszín ködbe
jobb időkre várva.
Csak emelem jobb
és bal lábam görcsösen,
mert ezt kell tennem.
Sorsom romjain járok
meghajolt háttal
néha talpamon…
néha térdemen…
Kopik a ruhám
mint a reményem,
nem jó felnőtten,
nem jó így keményem.
˝Amikor gyermek voltam,
úgy gondolkodtam mint gyermek,
úgy hittem mint gyermek.
És most hogy felnőttem
elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.˝
Így szólt a Korinthosziakhoz az apostol.
Én nem hagytam el gyermekségem,
Ő szakadt le rólam,
nem bírva tovább életem súlyát.
Megrepedt alatta sorsom vékony jege,
és mint játszó lurkót aki még
előbb boldogan kurjongatott,
Úgy nyelte el a fagyos
mélység!
Valaki mentse meg a
bennem rejtőző gyermeket,
mert különben
én is megfulladok!