Falakon festmények, néma emlékek,
lelkük érintésre bennem feléled,
Kezem munkáját ágyazták szívükbe,
mint megélt álmokat rejtő szelence...
Ez itt, fehérre meszelt görög templom,
belépve ölel dohos levegője,
a letisztult hit nagyra nőtt belőle,
és falaira a nap glóriát fon.
Az ott a kis tó, gyékénnyel s náddal,
mintha partján ülnénk felgyűrt nadrággal,
Aranybarna színek a vizen járnak,
letünt mosolyát idézik a nyárnak.
És mélyzöld nyugalmával itt az öböl,
szende szikláira leguggol a csend,
míg sós lélegzete égre feldereng,
s a kékségbe fehér foltot töröl.
Odakint hópaplan altatja a tájat,
idebent meleg tűz lángja falra sápad,
Megélt festmények, néma emlékek,
lelkük érintésre bennem feléled...