Versben bukdácsolva élek, -
szárnyat bontnak bennem a szavak,
sorok parttalan áramába érek -
ringatják meztelen hátukat..
Álmomban vers-erdőben hálok,
vers-mezőre visznek csillagok,
felhágok vad-vers hegygerincre,
megfürösztik lelkem nappalok..
Felkúszok a köd-felhős magasba
- egy csoda-világot álmodok,
szökök szavak lágy hullámára
- leképezve vágyat madarat. -
Levegős színekben pompáznak
a rétek, az erdők, meg a tavak.
Vitorlát bontanak a stégen
a vakító napernyő-radarok,
ringnak a lélek-csónakokban, -
s fészekben a vad vadgalambok
dulakodnak, de ez is csak képzet,
mit lelkem a percből felérzett..,
s a napból lezuhanó fények
megtérnek szemem tengerébe. -
Hátammal nekifeszülök a térnek,
s most lassan szépen átjutok
egy végtelen birodalomba -
Ó, Versország - Vad Dzsungária!
bZs