Nézem a fiamat. Oly békésen alszik,álmában nevet,
még tiszta a lelke,még oly sok mindent tehet.
Reggel ha felkel,keres téged,nem érti a helyzetet,
csalódottan csapkodja üres helyedet...
Hogy tudtad ezt tenni vele? Hogy hagyhattad magára?
Te is tudod,hogy szüksége lenne az apjára.
De te nem vagy itt,jobb dolgod akadt...
Csaprészegre vedelve szeretted magad.
Mit mondok majd neki,ha megkérdezi,miért nincs apja?
Mondjam neki azt: Egy üveg borért elhagyta?
Ki fog vele anyák napján virágot venni?
Ki fog vele a térre focizni menni?
És a lányod? Ő sem számít? Nem vagy rá büszke?
Mi lett belőle,pedig milyen mélyen kezdte!
Hányszor vagy képes egy gyereknek csalódást okozni?
Nincs olyan isten amiért megtudnál változni?
És csupán kisbetűkkel kérdem,velem mi lesz ezután?
Újra társam lesz a bűntudat,s magány?
Mint gyermek,ki anyjára emelte a kezét,
úgy szégyenlem magam a te szörnyű tettedért...
Nem találok szavakat,arra mit érzek,háborog a lelkem,
Fogalmam sincs,hogy mit is kéne tennem...
Csak azt tudom,hogy benned nem szabad hinni,
hisz neked csak egy a fontos: Inni,inni,inni...