Égig ér emlékező lelkem óceánja
A lebukó nap még fürdik utoljára
Lobogó testét pirosra festve látja
Lehalkul bennem az emlékek árja
Merengés és álomlátás között
A Csend, a Béke belém költözött
Könnyű esti fellegek félhomályban
Fürdenek sápadt holdsugárban
Elmém sima víztükörként mozdulatlan
Emlékfoszlányok indulnak el halkan
Csobbanó víz oszolva hányja gyűrűit
A hullámzás lassan kisimul, eltűnik
Érik bennem az érzés, a gondolat
Kedély és érzelem magával ragad
Ébredő szélben, viharfelhők alatt
Feltör bennem a bujkáló hangulat
Vadul verdes megbolydult lelkem
Parány vagyok, kicsi, gyarló lettem
Csüggedés, rosszkedv hulláma dagad
A hullámok tajtéka rám szakad
Dühöngő vihar bennem csitul
Izzó kedélyem holt hamvába hull
Sarkcsillag már kigyúlt a láthatáron
Kisimult orcával alszom édes álmom
Budapest, 2010 április 12