HÉTMÉRFÖLDES CSIZMÁMBAN
Vác városában
Dunakanyar alatt,
Naszály hegység lába,
Kárpátoknak déli, végső vonulata.
Vác városa áll itt
messzire mutatón,
kilencszáz éves, ódon múltjához méltón.
Géza herceg hajdan
közelben vítt’ csatát,
László öccsével rendezték a trónviszályt.
Majdan, hogy király lett
karolta vidékét,
uralma alatt…, serkenté fejlődését.
Vára ma már rom,
itt-ott látni falát,
tatár égette fel házait, templomát.
Nyújtózkodik végig
vén Dunának partján,
lágyan ringó vizénél, szép parkkal sétány.
Feljebb kompkikötő,
majd a váci fegyház,
vasalt ablakokkal, vízre néző cellák.
Elhagyva a partot
Konstantin térre fel,
kéttornyú székesegyház, lelkekre ügyel.
Meglepő…, tornyain
egyiken sincs süveg,
bábos korlát zárja körbe tetejüket.
Elöl hat kőoszlop
főpárkányát tartja,
felette állón…, az apostolok szobra.
Körbeveszi terét
mindenhol iskola,
zárókép nyugatra…, Püspöki Palota.
Baktatok dél felé
Géza király térre,
itt áll a Ferences templom épülete.
Sétálok északnak
új főtér az irány,
jobb és baloldalon műemléki látvány.
Pestis járvány miatt
Szent Rókus kápolna,
Piarista templom, Szentháromság szobra.
Domonkos rendház,
„fehérbarátoké”
öltözetükről a köznyelv így nevezé.
Tovább északabbra
börtönnek hátfalát,
fájdalommal építék mementó gyanánt.
Ebben raboskodott
ötvenhatnak előtt,
diktatúra áldozatként sok üldözött.
Október huszonhét
szabadságuk napja,
segíté őket…, a város lakossága.
Pár méterre innen,
máig az egyetlen
magyar diadalívben gyönyörködhettem.
Ide látogatott
Mária Tereza’,
ezerhétszázhetvennégyben Vác így fogadta.
Ugyan rosszat sejtve
nem ment át alatta,
kerülvén az ívet…, úgy haladott tova.
Én büszkén átmentem
oda aztán vissza,
majd kíváncsian soroltam be a kompra.
Felzúgott a motor,
öblös hang zakatol,
fehér tajtékot ver, elhőköl a parttól.
Dunának hátáról
ékes panoráma,
ily képekkel él bennem Vác szép városa.
Albert Ferenc