Rakoncátlan természet!
Az ember azt hiszi megzabolázhat.
Pedig csak tapogat,
Mint az őszi ködhomályban.
Újult erővel csap fel a mélyből
A vulkánok elsöprő okádmánya,
Fejvesztve menekül, ki csak lát,
Szedi sátorfáját, vagy hal a lávába.
Tájfun, tornádó, orkán
Üvöltve tarol végig útján,
S nézzük mit művel könnyedén,
Az ember erős tákolmányán.
Felocsúdni sincs idő,
Szökőár mossa el a partot,
Semmivé foszlik sok otthon,
Az életben maradt sír, jajong.
Aztán megrázza magát ősanyánk
Kártyavárként omlik a ház,
Rakoncátlan természet,
Mi majd embert megzaboláz.
A természet ereje felett
Nincs hatalom ember kezében.
Ahhoz, hogy élhessünk rajta, vele,
Sok életet kell adnunk cserébe.