Itt állok már réges régen
kertnek kellős közepében
leülnék, ám de nem merek,
mit szólnának az emberek.
Így hát álldogálok tovább
tűröm a sok madár - dalát -
csőreikkel meg meg vágnak
zabolátlan egyre válynak.
Töprengek fáradtan, mérgesen
ágaimmal jól beintek ha tehetem
kacagnak rajtam gerlicék...
röppennek ágamról szerte - szét.
Derekam is fáj már nagyon
szorít földcipőm, csak hagyom
virágágyás ide - oda, feladom!
közepére leülök ám, le bizony.