Az idő rovátkái közt
Az idő rovátkái közt
pikkelyesedik a lélek -
új, meg új évgyűrűket
rajzol köré a magány…
Fázok és taszítok, ahogy
kérek, ahogy várok, -
magamból kivágyok,
kiköltöznék létezni
másban – félek egyedül -
e test-szagú elmúlásban.
Csókoltatom magam veled
- minden éjjel álmomban,
minden éber álmomban -
az idő rovátkái közt
ábrázolom arcodat, -
új, meg új évgyűrűket
rajzol körénk magányunk…
Fázunk és taszítunk, ahogy
kérünk, ahogy várunk,
kiköltöznénk létezni -
egymásban – félünk egyedül
e test-szagú elmúlásban.
Csókoltatjuk egymást egymással
- minden éjjel álmunkban,
minden éber álmunkban -
az idő rovátkái közt
kiábrázoljuk egymás arcát, -
új, meg új évgyűrűink közt -
feledjük magányunkat.
bZs