Babits Mihály: A lírikus epilógja
(REMIX)
Magamnál lenni mindig csak hősömül,
Kezdetet s véget zárva dalaimba,
A mindenséget vallanám ősömül,
S nincs,ki reám zárt ajtómat kinyissa.
Ámbár az orromnál nem látok tovább,
S azt sem tudhatom: létezik-e Isten,
A sötétség lett számomra a fogság,
Várva,hogy valaki kimentsen innen.
Hasztalanul keresem a kiutat...
Képzeletem, mely utat tör magának,
De megcsal ábrándos valóság s a vágy.
Szemem sötétben rabmadárként kutat,
Versemnek én vagyok alanya s tárgya,
Jaj,magam lett a cél: ómegám s alfám.
bZs