Anyám és én
Anyámmal diszharmóniában
éltem, sebző vádban,-
nem értettem sorsunk kínjait.
Míg’ majd rá nem találtam
egy nap, hogy bűntudat
helyett az anyatudat jött
felém feltartóztathatatlan..
Évekig kegyetlen lakat
alatt éltem,– sebzett énem
köveket dobált földi jótevőmre
- árnyékot hagyva arcán -,
amint lázadó énem tagadta
szent hierarchiát, köpdösve
istenként előttem álló anyám.
Én,- veszett eb - ugattam
csak felé, mígnem egy
hosszú s fáradságos út delén
ráleltem az alázat köpenyére.
Az engesztelés partjához érve
arcom mostam tiszta vízben,
s tekintve az égre,megláttam
merengő kék szemében a
fájdalom s bűntudat könnyeit,
- kínokba rándult arcát -,
és megértettem a szeretet
újonnan született hangját..
Megszakadt az elme-szögesdrót,-
felém nyújtotta árva kezét;
sűrű könnyek zápora mosta
lelkem izzó dühét,s vád helyett
a szeretet parttalan folyója
áradt örökre. Mosolyom vigaszt
nyújtott felé szent áradással, -
s csak fogtuk egymás kezét.
bZs