Egyszer volt, hol nem
volt egy rózsapár,-
szirmait széttépte
a rút halál...
Elmondom, szerelmüknek
mi vége lett:
zengjen hát a
panaszos virágének!
voltunk mi egyszer
illatos rózsa
fektetett vad szél
megfagyott hóra
sodorta lelkünk
veres virágát
vörösre marva
szemünk könny-ágyát
vitte a vad szél
vitte az álmunk
messze sodorta
legszentebb vágyunk
fektette hóra
jég-takaróra
halott szerelmünk
megkövült rózsa
voltunk mi egyszer
kósza kis felhő
nap aranyában
kábult tekergő
álomi fényben
dicsőült ének
vitte a vad szél
vitte a télnek
feszítve lelkünk
hűvös jegének
emlékét tépve
minden reménynek
szerelmi mámor
megkövült rózsa
szélvész sodorta
megfagyott tóra
befagyott lelkünk
jégbordás tócsa
alszik az álmunk
hótakarója
borítva szívünk
vérző virágát
fehér gyászruhás
halál-hiányát
voltunk mi egyszer
szerető lények
álmunkat tépte
egy gonosz lélek
sóvár-irigyen
vitte a télnek
odavetve a
hó-szagú szélnek
elhalt torkunkban
meghalt az ének
fekete-szirom
gyászol az élet
voltunk mi egyszer
szerető ember
elfújta a szél s
így szólt: remember
bZsa