A VÁNDOR
Ballag éjben egy vándor,
tarka-rongy a ruhája
köd lepte félhomályban,
sár lepi avarcipőjét,
zúzmara csókolja arcát,
fagyos karc a homlokán,
szeme ezüst-tavában
vörösen izzik a félhold..
Halad egyre, az árva,
hátára görbül az égbolt,
ezüst-szálkás hajában
kószál a fagyos szél - fúj,
kemény, feszülő arccal
belegörnyed a tájba, -
kéreg-szívében emlékek
többé már nem fájnak..
Hátán cipel egy zsákot -
megszokta már a terhét -
rendületlenül hordja,
gyöngyöző könny patakja
arcának vájatában
alácsorog lassan -
nyakának szurdokába.
Hidegtől reszket a háta,
reng a hegyeknek lánca,
ahogy halad a télnek -
batyuba kötött nyárral.
bZs