Új család, új környezet, új remények,
De azért félek, hogy velük vajon jól élek?
Furcsa, hogy féltem, féltem nagyon a változástól,
Pedig ami volt, nem volt éppen boldogító.
De ilyen az ember, fél az ismeretlentől,
Mert inkább tudjam, hogy rossz idő jő,
Mert akkor felkészülten vágok bele a világba
És nem esem bele olyan sok hibába.
De ismeretlen hely és emberek,
Be kell valljuk, milyen félelmetes ez.
Együtt élni idegenekkel nem egyszerű dolog
A szívem az első találkozásnál hangosan dobog.
Vajon milyen lesz velük, jó vagy rossz?
Rájöttem, hogy ilyet kérdezni mily ostoba dolog.
Más lesz, nagyon más,
Újból kell kezdjem a megszokást.
És igen itt vagyok már második napja,
Majd elregélem, hogy milyen a költözködés ősi harca.
De most már az új szabályok láncolata bénít meg,
Az agyam foszlányait új nehézség béklyózza le.
Milyen sok szabály, milyen sok probléma,
Hát, sosem egyszerű a cserediák sorsa.
De a nehézségeken át tudok lépni,
Csak azt szeretném tudni, hogy megéri.
Nem várom el, csak halkan, csöndben remélem,
Hogy itt szeretet lesz a menedékem,
De ha szeretet nem is, talán törődés vár,
Érdeklődés s kedvesség amiért szívem kiált.
Nem kérek családot, sosem kértem azt,
De, hogy valaki sosem mondja: szevasz!
Annyit se, hogy jó reggel, jó éjszakát,
„Welcome home!” or „come let’s eat together tonight!”
Soha egy kedves szó, soha egy kis törődés,
Három hónapig ez volt a büntetés.
Hogy miért, azt nem tudom, mivel érdemeltem ki?
De minden bajból tanultam, tanulok egy kicsit.
Tudom, hogy a jövőmet a tudásom alakítja,
Nem csak a jegyek, hanem az, amit az élet tanít csak.
Ezt tudást kell felhasználnom nekem,
Ma, most, hogy új családommal éljek.
Talán nem lesz család, de lehet élvezetes,
Hiszem, hogy egy jobb így életet nyerek.