TE NEM HISZED…
Te nem hiszed, hogy nem ragyogsz
a bánya-mélyen, kincsem!
Ha eljönnek az angyalok,
látni fogod hogy nincsen
senkid itt a föld peremén,
az állatvilág határán,
mert elengedted a Kezét,
s agonizálsz majd árván.
Megmondtam néked, angyalom:
kövesd a kék madárkát,
repülj felhők felett, bizony,
hagyd el a szürke házát…
Bár festettél egy különös
magadra szabott képet,
s hetykén lépdelsz a föld fölött,
de szíveddel nem éred
az angyali üdvözletet:
a kristály-űri tisztát, -
bensődbe írott levelet -
fénylő királyi mintát.
Lehorgadt árva jobb kezed
beleaszalva földbe,
szárnyalni vágyódó lelked
démonokkal betöltve...
Korom haján az égi fény
csak ködlő szürke hártya , -
bilincsben a szív kőkemény,
mert rajta rabruhája.
Mondanám, nem vagy egyedül,
hisz minden képmás égett, -
vetített árnyék elterül,
mert a Fény ellen vétett.
Hazugság lesz a festett kép:
lázadó emberorca…
Ne szóljon néki semmiképp
Ura, - Parancsolója!
Sötéten görgő földgöröngy, -
szilárd az akaratja, -
disznó sarától feslett gyöngy:
nincs már semmi hatalma.
Kevés itt minden szép szándék:
sötét a sír és széles…
Alászálló komor árnyék -
nem látja: keze véres.
Önzése végtelen tenger:
maga lett ő a mérce,
szép teste végleg elhever,
ha nem tér az eszére.
Ébredezz álmodból, legény!
Nincs minden veszve végleg:
eljött hozzád a Vőlegény, -
nyisd meg a szíved, kérlek.
Keresd a tiszta álmodat:
a szűzies fehéret,
hiszen vesztettél már sokat, -
nyerd vissza kék reményed!
Kegyelemért kopogtatok,
mert vágyom szerelmére…
Jöjjetek, Égi Angyalok,
s játsszatok a kezére!
bZs