Virágok mosolya
Sétálok a napsugaras Kápolna réten, és
A virágok, mosolygón felém integettek:
Nézd milyen szép színes a ruhánk, és
A játékos kedvű pillangó is száll reánk.
Illegeti-billegeti magát a harangvirág, és
A szél hátán jövő dallamokra táncot járt.
Kánont énekel a Margitvirág és a Gólyaorr,
Akiket a Boglárka lepkék hada, megtapsol.
A hársfának is sajog a fájós vaskos dereka,
Éjszakai zúgó vihar, alaposan megbúbolta.
Tölgyfa alatt a fű között egy gomba ücsörög,
Fehér kalapját megemeli, s szolidan üdvözöl.
Az öreg erdei fenyő és a hárs régi jó komák,
Láttak ők itt a réten, sok-sok vidám mulatozást.
Volt fájó gyász is, amikor a kis harang csendült,
A fenyőgyantával, virágkoszorúk illata vegyült.
A tóközepén, egy tündér szigeten Kápolna áll,
Körülötte, némán hajladoznak a szomorúfűzfák.
Egy korhadt fa tetején a fakopáncs őrülten dobol,
S a távolból egy mókás kedvű kakukk válaszol.
Már rég helyet foglaltam a fenyőárnyékában, s
Onnan figyelem a virágos rét életét a nyárban.
Csupa élet, csupa lüktetés, hallom a ciripelést,
Ám a bravúros sarlós fecske elragad egy zenészt.
Száll fölfelé, szinte kettéhasítja a kék eget, s
Eltűnik a szemem elől, s bebújik a fellegekbe.
Hiába keresem a habok között, Őt nem lelem,
Ám a kezemen megpihent a színes pávaszem.
Lassan a szelíd árnyék megfordul a nagy réten,
A gesztenyefa fürdik a lenyugvó Nap fényében.
Álmosan pillognak felém az elfáradt virágok,
S én búcsút intve: Szép jó éjszakát kívánok!
A Kápolnarétre beszállásolta magát az ifjú est,
S a virágok az álom Tündérrel táncot lejtenek.
A mordulatlan víztükörben a millió Csillaggal,
A Hold egy röpke pillanatra, örömest megpihent.
Glica