SZÍNEK VARÁZSOLNAK…
Míg álmaim körbekerítenek,
én szabadon futok fel az égnek,
távol a föld durva éleitől –
mentve magam: ki ne sebesedjek.
Te öldöstél legélesebb késsel,
amíg kecsegtettél puszta kéjjel,
esélyt sem hagyva – érzelemgyilkos –
szerelemnek, se magadnak, így volt?
Tested mögé hiába is nézek,
jelmezek közt bujkálnak a tények,
belül emésztik elrejtett éned –
bomlanak múltad vásznán a képek.
Hű csak a festékeidhez voltál,
lelked színein terjengő homály…
ártatlanul mégis azt kell hinnem:
testeden túl lepel fedi kincsem?
Ha kigyúlnak ég boltján a fények,
színek varázsolnak feledésnek
sok epével kevert boldogságot,
s már feketét is fehérnek látok.
bZzs
(egy korábbi versem átírt változata)