Múló idő
Írta: haaszi Dátum: Október 24 2011 18:52:41
MM
Viharok jönnek-mennek, s mi maradunk.
Ó, hány és hány keservben lubickolunk,
míg eljutunk végső béke szirtjéhez,
hol szívünk megnyugvást nyer, semmivé lesz…
Teljes hír
Viharok jönnek-mennek, s mi maradunk.
Ó, hány és hány keservben lubickolunk,
míg eljutunk végső béke szirtjéhez,
hol szívünk megnyugvást nyer, semmivé lesz…
Felolvadni egy nagy kék semmiben,
hol nincs fájdalom, nem öl semmi sem
szóval vagy tettel; kénköves napok
órái lassan, gázluftballonok
módján emelkednek el messzire,
láthatatlanul, kékség mélyibe.
Hús válik porrá, csontunk fényesül,
már gondolat új gondokat nem szül,
s a csikorogva erőlködő lét
elpukkan, mint a szappanbuborék…
Nem vágyni, rá, de elfogadni azt
a minden sorsban megbúvó vigaszt,
hogy testemen, mely földdel egyenlő,
új létet robbant majd múló idő.