Szöllőssi Dávid nyersfordításából
Sátorlapra hullt az éjféli homály,
mécses lobbant, olajlámpa gyulladt már.
Holofernész szeme tűznél ragyogóbb,
ahogy leste Judit ajkáról a szót.
Jó uram, rőt borral töltsd ma poharad,
tiéd leszek. Pihenj, engedd el magad.
Uram, s parancsolóm leszel ezentúl,
s én tiéd örökre, múlhatatlanul.
Elnyomott nehéz bor, remélt élvezet…
Mért, hogy arcom pírja megfehéredett?
Nem Judit vagyok-é, zsidó királylány?
Meghalok, de népem számíthat reám.
Alszik Holofernész, órája ütött.
Félszem, gyávaságom legyen száműzött.
Gyenge vagyok kardhoz, segíts Istenem,
hogy Holofernésznek fejét vehessem.
Azt a nehéz fejet, amit felemelt,
mikor mint kisgyermek mesémre figyelt.
Amikor szerelmes szeme rám sütött,
nem sejthette, végső órája ütött.
Türkiz fényű hajnal pírja derengett,
s a levágott fejen sírtak a szemek.
Judit, Judit, tőrbe csaltál engemet
egyenlőtlen harcban, bár szerettelek.
Izráel leánya, ég legyen veled.
Nem felejted ez éjt, s vele nevemet.