Tűlevél-zizegés, lágy kísérő dallam
Téli fenyők közt titkot súgó dalban.
Hangtalan eső száll a szélfútta fákra,
Harminc év repül el egy pillanatba zárva.
Brilliáns szikrázik, minden levél végén,
Míg holt társaik áznak vízerecskék mélyén.
Megérint a látvány, és beölel magába,
Kiabálnék sírva mosolyt a világba.
Kitárom karjaim és felemelem fejem;
Hadd hulljon arcomra a teljes és a minden.
Majd hirtelen a cseppek tiszta folyamában
Pelyhek csillannak fel tekergőző táncban.
És már zokogok nevetve, egyre hangosabban,
Édes őrület, mi felcsendülhet abban.
Ölelem a fákat, Téged, a világot,
Meg azt, akitől kaptam ezt a kerek álmot.
Várok egy új tavaszt, és hogy múljon el az éjjel,
De addig egyre játszom a hóval és a téllel...