Felismerés
Írta: NMKamilla Dátum: Augusztus 27 2012 20:08:34
H
Rideg sötétségbe fojt a gondolat -
Nem érzem már vállamon a kezed.
Tudom, hogy nem vársz reám
S lassan elfelejted nevemet.
Teljes hír
Rideg sötétségbe fojt a gondolat -
Nem érzem már vállamon a kezed.
Tudom, hogy nem vársz reám
S lassan elfelejted nevemet.
Léted törött mozaik volt szívemben
Könyörögtem, Tépd ki!
Újra karodban akartam tudni magam
S hiányod nem bírtam elviselni.
Menyi éjszakán ábrándozva
Reméltem újra vad csókokat
Bíztam egy el nem jövő holnapban
Elhittem minden hazug szavad.
De hány meg hány nappalon volt
Sínylődő szürkeség az egész világ
Mert már nem áltattam magam
Többé emlékezni sem akartam rád.
Bármit is tettél, megbocsátottam
Gyűlöltem az érzelmeidet
Füledbe akartam súgni édes szavakat -
Bár látni sem bírtam igéző szemeidet.
Éreztem: a végéhez közeleg.
Nincs több kín, hisz nem leszel Te!
Azt gondoltam jobb lesz nélküled,
Azt mondtam ennek így kell történnie.
Mily különleges érzés ez
Ha fáj is, de megszabadulni tőled
És mikor minden szikra kialudt
Vágytam újra, csak egyszer látni téged!
Talán a homokszemek peregtek
Túl gyorsan; vak boldogság üvegfalán.
Talán te voltál csalfa illúzió,
Talán még egyszer,talán,talán....
Miért keressem, ha már tudom:
Nem benned vagy bennem van a hiba.
Egyszerűen köztünk áll már örökre
Álom és élet vékony válaszfala.
2011