A fehérséget könnyű kézzel szórta
a nyugalmat sugárzó labdarózsa,
sok himba gömbjét zöld halomra rakták,
s úgy lógtak, mint az élő teniszlabdák,
és mintha ága-szára összerogyna,
a földig guggolt súlyúktól a bokra,
de langy ölébe bújtatta a kertet,
dús fehéret, meg rigófüttyöt rejtett,
valami fénylő hozta messzi tájból,
egy vagyont gyűjtött össze napsugárból,
s mert csuda szép volt, bársonyos és lágy, dús,
nagy, jókedvében ránk hagyta a május.