Sziromhullató jázminbokor alatt
fehér liliom ontja édes mákonyát,
nehéz illatpalástja fedi az ég vállát.
Beborítja kertem rejtett zugát,
hova a Hold sejtelmes fénye nem hatol át,
hol a szenvedély józan észre vált.
Csak a lágy szellő halk neszezése
ringatja lelkem a nektáros éjbe
sodorva a tobzódó nyárnak izét,
megrészegítve a sok tücsökzenészt.
Szerenádjuk zeng a bódult húrokon,
pár kései madár-hang is beleszól...
Az ég bársonyán ezernyi csillag gyúl
s a Hold sugárkoszorúja körbefon.