A NAP VÖRÖS ARANYBAN...Tóth Árpád
Első sora: A nap vörös aranyban, gőggel alkonyul,
Befejező sora: A szirom beteg, kénsárga láng...
* A nap vörös aranyban, gőggel alkonyul, *
Bánatba szövi az estém. Miért is keresném
már hamvas kezed érintését, sovány sugaraiban?
Tegnap még együtt nevettünk, lehetetlen volt
a lehetetlen. Felcsigázva járt-kelt minden pillanat.
Mohón magunkévá tettük a múló idő röppenését
megalázva az ellopot sóvár perceket...
Láttalak ahogy elfordítod tekinteted, remegő ajkadra
görbült a sírás, sokáig ott is maradt...nem szóltál,
a szavakat én sem kerestem, hogy megtörjék a csendet...
Ruhádat igazgattad, táskádnak pántját szorongatva
A peron órája, kegyetlenül hidegen mérte a perceinket
Öt röpke pillanat,az örökkévalóságból...talán ennyi még
amit együtt veszünk el belőle.Fájdalom hasít ,öszzeszorítva
lelket, elmét.Elmegyünk és nem tudhatod azt, amit oly szívesen
kimondanék neked. Jó lenne, ha anélkül is meghallanád...
Ki sem nyílhatott tétova szerelmünk.Rossz fényre talált.
*A szirom beteg, kénsárga láng...*