Szóljon hát most az ének,
Jó bornak szépségérül,
S annak rózsatövét
Szolgáló szeretőjérül...
Arról, ki ültette ember öröméül
S lehordta fürtjeit dombok tetejírül.
Az nagy kádakban táncolt rajt, karikába-körbe
Majd kalodán keresztül hosszan meggyötörte,
Megszűrve az levét rakta hűs gödörbe,
Amfora edénybe, pecséttel lefödve.
Az idő múlásával, tisztult, szépült fénye,
Sötétben virrasztott, így lőn szépek-szépe.
Ha kell aranyló, áttetsző, elpirul szégyenlőn,
Vérbően tündöklő, s mályvafolt kékfelhőn.
.Most Te, aki ízleled, s gyönyörködve nézed,
Gondolj arra, ki érte hullajtott verítéket.
Mikor asztalodon étked mellé kerül e nedű,
S megcsillan szemedben is a derű,
Búdat, bánatod végleg elfeledve
Ürítsd kupád akkor a jó szőlőművesre...