Mit sors rám mért.......
Perceim néma csendjén,
sóhajom száll utánad,
ül pillanat pillérén,
lelkem facsaró bánat.
Zúg a fájdalom bennem,
ég lángként elborítva,
képzetem tépi lelkem,
s testem összetiporva.
Átlépném az üres tért,
mi így elválaszt tőled,
keresztként mit sors rám mért,
hogy élhetek nélküled.