Még maradok
Kalandvágyó ember vagyok,
ki sok próbát kiállt,
hogy lusta volnék,
nem vetheti szememre a világ.
Ide születtem, ebbe a hazába,
itt lettem támasza
gyermeknek, barátnak.
Mentem volna én is, hívtak a hegyek,
szép, s jó lett volna,
mégsem megyek.
Van bajom itt elég, s van sok öröm is,
de, mert itt vagyok,
ehhez van közöm is.
Olyan, amilyen, rázós, ügyes-bajos,
kalandvágyó vagyok,
kicsit még maradok.
Ki sosem élt itt, erről mit sem tudhat,
nincs sok rálátása
a napi gondokra.
Nem is nagyon érti, nem is értheti,
mit jelent a mosoly,
szájam szegletén?
Nem baj, nem is kell hogy tudja,
figyeljen csak csendben,
s nézze hogyan él itt,
sok büszke, kalandvágyó ember!
(Monori Andrea 2014. január 28.)