Karod az oltalom, elrejtő pamlagom.
Már nem fáj. Átkarol, megölel, s úgy dalol.
A szív sem reszkető. Jóllakott szerető;
nyugalmat früstökölt. Feszített víztükör
elernyedt, kisimult...fényedben tündököl.
Mosollyal szendergő, lágy kovászos teknő
Szuszogón, szunnyadón, boldogság-teremtő...
Hólyagos kalács is, illatos kenyérrel,
ahol a boldogság minden nap ebédel...
Merengek, de szép ez! Álom csak, felébreszt?
Ébrednék, de félek. Szárnyalj még te lélek...