Olykor, ha elég erősen nézem a fotel piros bársonyát,
Látni véllek, alakot öltesz: olyan igazinak tűnő formát,
Miközben elmélyülten lapozgatsz egy szakkönyvet,
És próbálod megérteni ezt a szokatlan világot.
De néha csak ülsz ott, és mosolyogsz, szemed nevet,
Mert itt vagy és én is itt vagyok,
S aztán az ölembe hajtod a fejed, lehunyod pillád,
Álomföldre szenderedsz idillin békés álomtengereken,
Hallom és érzem lélegzeted boldog ritmusát,
És talán már el sem tűnsz többé, itt maradsz velem...