Szemaformagányban pislog az idő
Végtelenbe futó sínpárok éles kanyarokban
sírással görbülnek . Nyomaik vonatkerekeken.
A vasúti talpfák tövén rikító pirosan, pipacs nő...
A hangosbemondó peronra igazit, vonathoz vezet
Megváltottam már a menet és helyjegyem.
Megtörve békés aurádat melléd "tolakszom". Lehetsz
ma még az ismerősöm is, Te kedves idegen.
A várótermek csendjébe izzadtság honol
két ("állandó bérlő") padrajáró lélek
koszos szatyraikból kincset lajstromol
és nem nagyon szeretik, ha kitartóan nézed...
Kenyér, cigaretta, úgy fél üvegnyi lőre,
(takaró vagy három a Máltaiaktól.)
Káromkodik az egyik, mert kiömlött a kőre
társa csak vigyorog hozzá, hiába is szól...
Pirosról zöldre vált a lámpa, szólítana a szemafor
induljunk a jövő felé, mert a múlt nyomában
dideregve sziszegnek a sinek,ha vonat zakatol
s a talpfák rengetegében elvész a jelenkor varázsa