tél dere ostorozva fonja inát,
megremeg belé a szív is
Nap lenézve, virágot kibújni lát...
kicsi bóbitacsengő hó alól nyílik
cseppen a könnye málló eresznek
rigó fészket csinosít, tavaszban bízik...
friss rügyeket bont halk mezőkre a szerelem
csatakosak a vörös vadnyulak
borzolódik a táj, minden olyan eleven.
borókaágakra dörzsöli szarvas a rühét,
ősi ösztön benne ez a viszketés
elkeni égető jeleknek szerelme tüzét...
felveri reggeleknek csendjét a nyitni-kék,
sálba tekergőznek fázós emberek,
mérgesen nézik. Nem tudnak benne hinni még...