Sehova futott-soha nincs percek, szempillantásokban
ezerévnyi titkok. Minden, mindenre nyitott,
se kezdete, se vége. A történet végtelenítve...
Jelenlétem jelentéktelen. Beburkolom
magam. Időpaplanom véget nem érő:
Lélekidéző, testeket térben cserélő.
Szalamandra sikoly kígyó-kék szemekben.
Elveszetten zuhanok a vélt idő tengerébe,
s kapaszkodok dimenziók polipkarjaival.
Ezernyi Tejút, csak fényporos köd csupán.
Kitágult mindenségben haldokló homokóra.
Az öröklét, mint fénytemető, társtalan magány.
Varázslat kellene, vagy az érthetetlen kényszer,
hogy az egyhelyben toporgó Idő mozdulna már...