Dorothy Parker: A Portrait
Because my love is quick to come and go-
A little here, and then a little there-
What use are any words of mine to swear
My heart is stubborn, and my spirit slow
Of weathering the drip and drive of woe?
What is my oath, when you have but to bare
My little, easy loves; and I can dare
Only to shrug, and answer, "They are so"?
You do not know how heavy a heart it is
That hangs about my neck- a clumsy stone
Cut with a birth, a death, a bridal-day.
Each time I love, I find it still my own,
Who take it, now to that lad, now to this,
Seeking to give the wretched thing away.
(Egy portré
"Mivel a szerelmem gyorsan lobban fel és gyorsan múlik – kicsit itt van, majd kicsit ott –, mit érnek esküdözéseim arról, hogy a szívem azért makacs és a szellemem azért ostoba, mert megszenvedi a bánat könnycseppjeit és ösztönzését? Mit ér az esküm, ha [neked elég csak azt tenned, hogy] leleplezed a kis, könnyed szerelmeimet; és én csak vállat vonni merek, és azt felelni: „Tényleg olyanok”?
Nem tudhatod, milyen nehéz egy szív: ormótlan kőként lóg a nyakamon, és minden születés, halál, eljegyzés ejt rajta egy metszetet. Amikor szeretek, mégis a sajátomnak érzem, amely hol az egyik, hol a másik férfinak adja [a szerelmet], remélve, hogy megszabadulhat a nyomorulttól."-Ross nyerse)
Dorothy Parker: Egy portré
Szerelmem szalmaláng, jön, s megy tovább –
egy kicsit itt lobog, majd kicsit ott –
elhiszed-e hallván a mentő szót
egy bután konok szívről, mely korán
könnyezett, s élt meg túl nagy bánatot?
Mit ér e pár szó, ha máskor csupán
vállat rándítok; s minden flört után
csak ennyit mondok félve, „Rossz vagyok”?
Te nem tudod, milyen nehéz egy szív,
mely nyakban lóg, mint kő – s belé minden
kezdet, vég, kézfogó mély eret vés.
A szerelem puhít e kőszíven,
használhatja bárki bármikor, s így,
elfogy belőle tán a szenvedés.