Mint a szőke víz, nekem olyan vagy.
Áradsz, száz kanyarral folydogálsz,
elszántan verődsz a partfalaknak,
magad vagy szülés és pusztítás.
Fájdalmad van, hangodat se hallom,
majd a jajszó tört szívembe tör,
üvölthetek, nem hallod a hangom,
máskor sóhajtásom is gyötör,
tiszta tükrödön már szürke fátyol,
szelíd öreg tüzemtől is fázol,
életünk lassan múlttá szakad,
s bár hullámzó kedved néha kerget,
úgy szeretném visszaadni medred,
érezhesd ölelő partomat!