ŐSZKE
Míg bámulta a fél-fátyolnyi kék,
a fák szemérmes, őszi sztritízét,
az ősz sóhajtott még egy gyermekit,
lelassította barna lépeit,
a föld örülte, ahogy ráhasal,
a sárga bőrű, süppedő avar,
s az elnyújtózó világ szélinél,
épp útra öltözött a téli szél,
s az ég lenyújtva óriás kezét,
betakargatta árva kedvesét.