lambrozett: Mostoha mosolyok c. verse ihlette.
Drága anyám, nem kértem az életem,
azt ígérted, Te leszel a fény nekem
megszültél és kidobtál a világba
keresnélek, nem talállak, hiába
Mért szültél, ha eldobtál a semmibe,
kapaszkodnék, igen, de mondd csak kibe?
Gyenge karom, kicsi szemem fénytelen
sötétségben élem szerény életem.
Bedobtál az intézetbe, jó nekem?
Idegenek nevelnek és szó terem
szeretetet nem kaptam, csak másolat
kicsi lelkem szétszakad, s te bárhol vagy!
Bárhol inkább, mert utadban álltam én
nem kértem az életem, rád vágytam én?
Nem vérzik a szíved értem jól tudom
egyedül kell végig mennem az úton
Gyenge vagyok, gyenge bizony, még gyerek
felnőtt ember megsebzi a lelkemet,
m'ért hagytál el, m'ért dobtál el magadtól
mit ártottam Neked, hangod zajt csahol!
Vicsorogsz rám, utálod a lényemet
nem kértem hidd, nem kértem az életet!
Te voltál ki létrehoztál, mondd miért?
Te voltál, ki el is hagytál, mondd kiért?
Fontosabb volt Neked Ő, mint gyermeked?
Azt hitted a boldogságod megleled?
Kellenék majd amikor már felnövök?
Tudd meg anyám, én már akkor nem jövök!
Te szültél, de nem voltál a jó anyám
más nevelt fel, Őt szeretem de talány
m'ért szültél ha eldobtál és tapostál
visszakaptad bűnödet mit rám hagytál.
Öreg vagy már, kellene a szeretet,
ne várj engem, hozzád soha nem megyek,
nem ismerlek, idegen vagy számomra
szeretetet mástól kaptam, bárhogy van,
van már nekem új anyukám, 'ki szeret,
vigyázott rám, suttogta a nevemet,
felkarolt ő milliószor, ha estem
tudd meg, Ő az anyám és én szeretem!