J. W. von Goethe: Der König von Thule
Írta: Peszmegne Baricz Agnes Dátum: április 08 2016 07:44:12
M

Zuhanni látta, s telni,
s hogy nyeli el a mély.
Borral ne várja senki,
sok neki ez a fény.
Teljes hír


J. W. von Goethe: Der König von Thule

Es war einst ein König in Thule,
Gar treu bis an das Grab,
Dem sterbend seine Buhle
einen goldnen Becher gab.

Es ging ihm nichts darüber,
Er leert' ihn jeden Schmaus;
Die Augen gingen ihm über,
So oft trank er daraus.

Und als er kam zu sterben,
Zählt' er seine Städt' im Reich,
Gönnt' alles seinen Erben,
Den Becher nicht zugleich.

Er saß beim Königsmahle,
Die Ritter um ihn her,
Auf hohem Vätersaale
Dort auf dem Schloß am Meer.

Dort stand der alte Zecher,
Trank letzte Lebensglut
Und warf den heil'gen Becher
Hinunter in die Flut.

Er sah ihn stürzen, trinken
Und sinken tief ins Meer.
Die Augen täten ihm sinken,
Trank nie einen Tropfen mehr.

J. W. von Goethe: A Thulei király

Mondják Thule királyi sarja,
szerelme jeleként,
egy rég holt lánytól kapta
aranyszín serlegét.

Ez lett a féltett kincse,
könnyét ez fogta fel,
míg ivott vérzett szíve,
de nem múlt szomja el.

Halállal pörölt végül,
s jöttek nagy seregek,
nem adta örök részül,
egynek se a serleget.

Lakomák tágas terme,
körül hős lovagok,
alant a sápadt tenger,
tombolva vet habot.

És mint ki megtévedett,
részegen felállva
mint magát, veté e szent
serleget az árba.

Zuhanni látta, s telni,
s hogy nyeli el a mély.
Borral ne várja senki,
sok neki ez a fény.