Levélkezemet nyújtom feléd
Tegnap még levélkezem nyújtottam én feléd,
Bár csak sütne ránk a napfény, úgy mint tegnap még,
Könnyű szellő ringatta hajlékony ágaink,
s bókolt minden rózsalabda, küldve vágyaink.
Ámde egyszer viharszörnyeteg csapott le ránk,
Ágainkat megcibálta, s jajgatott anyánk.
Féltett gyermekágait sajnálva, nyögve nyelt,
Nagy cseppekben eső szakadt, s vízzel telt meg a kert.
Éjszakára elcsitult a dúló szélvihar,
de akkorra lehajlott ágam, s nem tartott már a kar.
Nem bírta jó anyánk, a törzs, hiszen sokan vagyunk,
Vékony és hajlékony águnk majdnem földre hullt.
Mára tőlem távolabb vagy, és nem érlek el,
Ágam fekszik másik ágon, így nem törtem el,
Meghajolva, tőled távol álmodom tovább,
Volt egy Május, de számunkra nem hoz már csodát!
Torma Zsuzsanna, 2017. május 9.