*************************
- Sóvárgó ajkam ajkadról letéved,
kutatva indul el bõröd aranyán.
Nyakadon elidõz - hiszen hajlatába
pont illik. A lélegzet
hirtelen tolul ki, hogy illatod
a lassú belégzéssel tovább tartson.
Bal kezem tétova. Nem tud dönteni
melled almái közt, mintha arra ügyelne,
hogy mindkettõn ugyanannyit töltsön.
Az ösztön vágja el a csomót -
ajkam a balra tapasztom,
míg kezem végre megnyugodhat
a másikon.
Tapogató nyelvem és simogató kezem
megsúgja gerincemnek, legõsibb agyamnak,
hogy idegszálaink összekapcsolódtak.
Szemem csukva, mert így látlak egészen,
nincs korlátja látóteremnek.
- Csípõd tétova hullámot vet. Ez kezemet
melledtõl búcsúra készteti.
Már határozott céllal indul
combjaid közé, de hasad
bársony puhasága
ajkamat odahívja.
S míg kezem megérkezik a végállomásra,
szám megkeresi
köldököd piciny ívét,
ezzel megtöri
iramodó testem mohó lendületét.
Néhány pillanat csupán
köldököd epizódja,
hisz a már egybehangolt
közös akarat
felveti tested.
Már nem elegek
a véletlenszerû, apró mozdulatok.
Ajkamat végre a
selymes pihe közt meglelt
jószagú résre tapasztom,
kezeimet kétfelõl
melleidre ûzöm,
és csókjaimmal,
combjaid perzselõ leheletemmel
gerincedet ívbe feszítem,
megszaggatom,
benne vihart korbácsolok,
egész az apró sikolyokból felszakadó
nagy, mély sóhajtásig...
Ujjaimmal érzem, hogy mellbimbóid
lágyan udvarukba ülnek.
Fejemet - önmagad féltõn, hiszen a gyönyör
egy ponton túl kibírhatatlan -
legérzõbb idegeidtõl eltolod.
Lábaid összezárod, miközben lélegzeted
lassuló ritmusát
meg-megtöri csípõd néhány
feszes izmú, lassú hulláma.
A vihar elült, a víz még picit mozog.
Arcomat köldököd alatt
egy mûvi más nélküli
puha, sima, jóillatú párnán pihentetem.
Fülemben lüktetnek szívednek
szokottá lassuló
dobbanásai.
Érzem, hogy boldog vagy, és
érzem hogy én - bár ez annyira
csak emberi és férfi, hogy felfoghatatlan -
még boldogabb vagyok.