Mi az hogy szeretet?
Hogy én szeretem õt,
De a másikat megvetem?
Magyarázza valaki végre el,
Mi az igazi szeretet?
Megfogott e kérdés.
S választ nem lelek.
Micsoda rémes érzés.
Szenvedek!
Hol vagytok bölcsek?
Hol vagytok tudósok?
S hol vagytok ti,
Akik mindent lefotóztok?
Néma csend mindenhol.
A tudósok tétovázva állnak.
S fejüket csóválva mondják:
A szeretetrõl nincs levezethetõ ábra.
Szépen vagyunk uraim!
Akkor mi a szeretet?
Egy földöntúli jóság,
Hangzik belülrõl a felelet.
A szeretet magját
Elvetette egy hang.
Jól betakarva és védve,
Hogy ne érje téli fagy.
Felnõvén e szeretet
Bejárta hegyet, -völgyet,
S átkarolta békéjével
A betegségben szenvedõket.
Szeretete messze áradt.
Mindenhol virágok nyíltak,
De jött egy sötét éj,
Mikor a földre vércseppek hulltak.
Mindenki aludt körülötte,
Õ pedig szomorúan nézett,
S küszködött magányában,
Bárcsak múlna már az éjjel!
Irigységnek gyõzedelme
Járta át a felkelõ napot.
Ím a szeretet megtörve,
Ácsolhatják a vérpadot.
Ellenséges gúnyos hangok
Marcangolták széjjel,
De õ csak szeretett,
S reájuk a megbocsátást kérte.
Az igazi Szeretet,
Nem válogatja az embert!
Csak megy és átöleli,
Ki nyugodalmat nem lel.
Átöleli, s ápolja,
Visszaadva néki a reményt,
Hogy növekedhet még õ is,
A szeretet dicsõsége felé.