Nem akarok sírni
Mindenható Isten, adjál elég erőt,
ne sírjak már annyit, mint eddig ezelőtt!
Felsírtam, amikor e világra jöttem,
kisgyermekként, mikor valamit eltörtem,
nehéz volt akkor is bocsánatot kérni,
és hogy rosszat tettem, abban hinni, s vélni.
Sírtam, ha megvertek, és ha megbüntettek,
ha a sarokba letérdelni küldtek.
Sírtam később is, hogyha nem sikerült,
az, ami sok s nehéz küzdelmembe került.
Sírtam, ha valamit siker koronázott,
örömömben sírtam, nem voltak korlátok.
Szenvedtem, amikor gyermekek születtek,
de tudom, életem csillagai lettek,
bár volt sok nehézség, ki merné mondani,
felnevelésükkel nem voltak gondjai?
Üzenet jött, és én örömkönnyek között
hallhattam, unokám végre világra jött!
Azóta is talán ő tart meg erőben,
vágyaim, terveim legyenek majd bőven!
Sírtam, amikor haltak a rokonok,
s volt, mikor a szívem hang nélkül zokogott,
volt, aki idősen, volt, ki fiatalon
éltemből távozott, gyűlt a sok sírhalom.
Ahogy idősödtem, mindig többen mentek,
végső pihenőt csak temetőben leltek,
az a sok koszorú, s kegyeleti virág
egyre csak gyűlt rájuk, kegyetlen a világ!
Szívem hang nélkül sír, mert nincs világbéke,
hogyha béke lenne, boldog lennék végre!
Torma Zsuzsanna, 2019. január 01.