Ha már az élet benne van,
törődsz vele minduntalan:
szüret után hosszú szünet,
elburjánozni engeded.
A vessző nyúlik szaporán,
nap húzza felfelé talán,
törődésed sokat segít,
elmetszed fölös ágait,
a természet új rügyet nyit,
- mennyi bizalom, mennyi hit-
új levelet, új magvakat,
melyekből majdan fürt fakad...
Elvettél, hogy kapj is sokat,
fejedben zsong száz gondolat.
Aranymetszés, szimmetria.
Szőlősorok ága-boga
hálál meg mozdulatokat.
Kurtítottál, a tőke ad.
Öleljék fényes sugarak,
napból jövők s az akarat.
Ne félj, ősszel kedvet csinál
arany nedű, érlelje nyár,
addig is töltsön el remény:
Ameddig élek szegletén
kertemnek, mint jó gyermekem
növényként fontos szívügyem,
különös gonddal nevelem,
nem is vitatkozik velem.
Érte ébredek, értem nő,
már-már különös istennő.
Amíg az óbor andalít,
hosszú múltam dallamait
hegedűm vígan játssza el,
sok barát körben énekel.
Cammogó évek pulzusán
te lüktetsz, kedves, igazán...
Ürüljön hát a poharam.
Aranymetszésű munka van
benne, egészség, béke, kincs...
Jövő évekre áldást hints!