Mamám sírjánál állok,
előttem egy fekete földhalom.
Óvom, vigyázok reá,
és egyedül magára nem hagyom!
Mamám sírjánál állok,
már hömpölygő folyammá nőtt könnyem.
Velem van a magány is,
szemem, mint alkony lángol vörösben.
Mamám sírjánál állok,
érzem magamban a múltat, jelent
hogy a keresztet nézem
s töprengem magamban a végtelent.
Mamám sírjánál állok:
Eddig éltem, vagy sem? - Te mit felelsz?
Rigó szól helyetted, ám
érzem, hogy sóhajos csókot lehelsz.