Utazó vagyok, lassan elpilled az ég,
Messze tartok, az ég útján, lehet sosincs vég,
Gondolatok seregén szárnyalva,
Apró szemcsék ezrein támasztva.
Gyönge harmat fejem lágya,
Álmos szememmel nézve a világra,
Egyedül milliók között,
Sose gondolva a feledésre.
Utazó vagyok, lelkek útját járva,
Felhők lágy párnáin hágva,
Fentről nézve a nagy világra és csodálva,
Mégis ki nézelődik íly magasságba.
Mert itt a földön mindenki rohan,
Szomorúan, vidáman, boldogan,
Csak senkise áll meg, hogy lenézzen,
És megbecsülje mi van kezében.
Utazó vagyok, boldogság lehet a lét,
Este az égen, nézem a világ lelkét,
Hol baj van, én ott termek,
Csak szóljanak a fáradt lelkek.