Felnézek az égbe és néznek a csillagok,
Magam elé nézek, a földön, itt vagyok,
Két világ közt, egy emberbe zárva,
Én így nézek erre a világra.
Nem ugorhatok oly nagyot, hogy elérjem,
Nem hajolhatok annyira le, hogy beférjem,
Így itt maradtam, hegyek s rétek közt,
Van mi engem is tán ide köt.
Csillagok közül jött, szíve az anyaföld,
Lelke a csodás égbolt, mosolyáért ember ölt,
És szívem felkarolta, s rámszólt ébredj fel,
Nem kell bírnod se istennel s emberrel.
Karolj át, óvj meg, még ha félsz is,
Ahogy kapott kérdést, úgy választ én is,
S lenyugodott szívem, nem szaladt égnek,
Édes rózsa szálam, ahogy a föld az eget, úgy szeretlek téged.