Szeretném, hogy vége legyen,
Az én egyszerű életemnek,
A föld végül magához vegyen,
Átadjon az isteneknek.
Szeretném, hogy testem,
Lassan nőlje be a fű,
Kiszálljon lelkem,
Ez oly gyönyörű.
Gyenge íny kötés,
Rozmaringos csipke torkomon,
Még egy utolsó lökés,
Érzem nyugtom.
Nem bírom, miért átkoznak?
Miért van hogy engem minden elhagy,
Átadnám a városnak,
De tűz mellett is elfagy.
Mély kortyok, langyos vízből,
Lassan fodroznak mélyen,
S dobban, lassabban a mélyről,
Gyermeki lelkén.
Vége, ennyi volt, nyugalom,
Béke, csend és a lélek szabad,
Az enyém is, végre hagyhatom,
Fent a csillagon, messze szalad.