Tavaszról álmodok, békés kikeletről,
ám fényes nappal immár magamban sírok.
Féltem családom, majd szépkorú szüleim,
bennem tehetetlenül bolyongnak kínok.
Körülöttünk lebeg egy gyilkos szörnyeteg,
senki se látja, nincs nyakában jeladó. -
Parancsoljatok álljt a vágyaitoknak,
s ne higyjétek: ti vagytok a Mindenható!
Tudom, hogy ridegek a falak, rút börtön,
hisz odakint már lassan a tavasz tombol!
Menjetek a kertbe, legyen ez most elég,
ha egyedül vagytok kint, kaszás nem tromfol!
Majd ha vége, szárnyalhattok, mint a madár,
ó, elbódít majd erdő, mező illata,
merenghettek milliárdnyi boldogságról,
s lelketeket telíti csalogány dala.