Rozsdás ajtó...
Írta: gubacsi Dátum: Július 13 2026 09:26:09
Rozsdás ajtó...
Te voltál, ki bekopogtál a rozsdás ajtómon,
poros zsanér jajdult, mégis fény szökött a poron.
Néztél rám úgy, mintha nem lennék hibás,
mintha bennem élne még egy újrakezdés egy új világ.
De a múltam lánca visszarántott halkan,
bent rekedt a szó, a bátor, tiszta vallomásban.
Most már csak árnyékod jár bent a szobám falán,
hiányod árnyalja szürkére a napomat, a talány.
Te voltál a kulcs a rozsdás ajtó zárjában,
mégis kinn maradtál, bezárva a vállalásban.
Elsőnek szerettelek, de némán maradt a szám,
szívem csöndje lett a bűnöm és a büntetésem már.
Te voltál a láng a sötét szobának a falán,
most hamut fúj a szél szívem romjai alán.
Lehet, hogy messze jársz, de bennem élsz tovább,
én meg egyre csak csukom, rozsdás ajtóm rád.
Te voltál az első, kit szerelemmel féltettem,
egy név a napló szélén, amit titokban leírta az életem.
Bársonyos szavaid bennem véres tőrként jártak,
mert nem tudam, hogy minden mosolyod nak nagy árat szántak.
Álmomban mondtam el, amit élőben nem mertem,
hogy tiéd a lelkem, de a testemmel elkerültem.
Most minden el nem mondott, el nem csókolt pillanat,
szúr, mint a törött üvegcserepek a kihűlt múlt alatt.
Te voltál az első nő, kiért könnyem hullott,
az arcodra írt sorsom minden betűje kihunyt ott.
Kérdezem magamtól, hogy tudnálak elfeledni,
ha a hangod minden zajból vissza tud kicsengni?
Tovább kéne lépnem, mondja bennem a józan ész,
de a lábam földbe gyökerezik, ahol álmom még ég.
Muszáj lenne elengedni a tegnapi napot,
hátha egy másik másik, egy új esélyt kapok.
Minden nap egy új nap a pokol kapujában,
nélküled lépek át a reggelek határában.
Ha nem láthatlak élőbe, hát jöjj az álmaimba,
legyen az éj a tiltott, elrejtett otthonunk ma.
Szívem még most is gyorsvonatként ver érted,
sínekre fagyott múltam visszhangozza a nevedet.
Ha egyszer kinyílik újra ez a rozsdás ajtó már,
talán már nem te leszel az, aki mögötte vár.
Te voltál a kulcs a rozsdás ajtónak a zárjában,
de elnyelt téged is az időnek a bús homokjában.
Elsőnek szerettelek de ha egyszer el is engednélek,
neved a szívembe vésve őrzöm, amíg csak lélegzek.
Gubacsi Sándor
Teljes hír