Láncok és csillagok
Írta: Wino Dátum: Augusztus 02 2026 10:21:03
Láncok és csillagok
Szemed tüze éget, mint nyár-közepi nap,
egyetlen pillantásod mély örvénybe ránt,
lelkem sötétjében a neved lángra kap,
minden dobbanásom feléd hajol tovább.
Maradj ma este, hadd higgyem: van irgalom,
hadd érjen hozzám még egyszer a fényed,
bár már a csönd is megül közöttünk lassan,
s az árnyék némán benőtte a reményt.
Előbb csak egy szó volt, mely rossz helyre talált,
aztán a hallgatás lett közöttünk a kés,
szívünk fölött komor felhő gomolygott át,
s a kimondatlan vád lett minden érintés.
A büszkeség kemény, rozsdálló vértje mögött
sorban kihűltek a féltve őrzött igazak,
a bizalom vékony jégként reccsent meg alattunk,
s már nem tartott meg sem tegnap, sem akarat.
Nem szavak égtek ott, hanem sebzett tekintetek,
nem indulat csupán, hanem régi félelem,
és mire elcsitult a vihar körülöttünk,
a szerelem lánccá vált a két kezemen.
Így lettünk végül egymás rabjai csendben,
szabadulni vágyva, mégis egymásba verve.
De az éjszaka mélyén még mindig élsz bennem,
mint távoli csillag, mely nem hull le soha,
múltunk hideg lánca most is körém szorul,
s neved úgy száll fel, mint szélben rebbenő ima.
Közel vagy hozzám, mégis elérhetetlen,
hiányod hidegebb minden téli szélnél,
szívem még most is utánad kiált némán:
maradj még egy percet, ne engedj el végképp.
Fogd meg a kezem, ha csak egy sóhajnyira,
mondd ki a nevem, mint elveszett imát,
mert nélküled bennem ki-üresül a világ,
és minden csillag csak távoli, néma rács.
Maradj ma este.
Teljes hír