Az én imám
Írta: GreVita Dátum: Szeptember 05 2026 10:43:17
Uram, köszönöm éveimet,
Az áldott, drága, szép perceket,
A fényt, mely az utamon vezet,
Próbát is, mely nevel engemet.

Köszönöm mindazt, amit adtál,
Örömöt, melyet rám ragyogtál,
S a kudarcot, mely megtanított,
Hogy gyarló szívem Hozzád hajlott.

Bocsásd meg vétkeim, Istenem,
Mit életemben rosszul tettem,
És amit elmulasztottam én,
Irgalmad legyen reményem, s fény.

Adj hálás szívet nekem Uram,
Hogy több legyen a hála szavam,
Mint a keserűség, vagy panasz,
Mely elfedi, mennyei tavaszt.

És ments meg a gyanú mérgétől,
A rideg, bántó keménységtől,
A zsörtölődő haragtól is,
Az önzés fojtó árnyától is.

Adj erőt, hogy békén viseljem,
Az öregségnek minden terhét,
S humorral vegyem gyengülésem,
S a járásom lassuló léptét.

És tégy hasznossá még másoknak,
Ne érezzem magam súlynak csak,
S adj alázatot elfogadni,
Hogy másokra kell támaszkodni.

Adj bölcs szívet, hogy sose feledjem:
Itt a vég vár, ott a kezdet engem,
S míg földi dolgom végezhetem,
Találjak értelmet mindenben.

Adj kedvet Veled beszélgetni,
Imádságban Hozzád emelni
Szívemet, mely Tehozzád kiált,
S Benned talál békét és hazát.

Még ma is munkálod üdvömet,
Őrzöd az elfáradt szívemet.
Adj nyitottságot és jókedvet,
Hogy befogadjam szereteted.

Maradj nekem megbocsátó Atyám,
Ki átöleli az összes hibám,
S taníts engem is megbocsátani,
A szeretet útján megmaradni.

Tartsd meg Uram a hitemet,
Növeld bennem reményemet,
S ha egyszer utam véget ér,
Fogadj magadhoz örökké!

Siófok, 2026. május 25. - Gránicz Éva -
Teljes hír